modul – megrendelések

Megrendelőlap nyilvántartás

Vevői megrendelések felvétele, megrendelőlap nyilvántartás.
A megrendelések lehetnek belföldi, devizás, export, vagy webáruházból érkező, illetve TeleStock- partner rendelések.

A megrendelésből készíthető számla (pro forma, előleg, belföldi, devizás, export), szállítólevél, egyéb áru kiadás (egyéb eladás, saját felhasználás, selejt, hiány).

Összetett szűrések, keresések, táblázatos üzemmód és sok-sok kényelmi funkció teszi lehetővé a megrendelések közötti böngészést.

Tetszőlegesen állítható tételsorrenddel szabályozható a számla megjelenítés.

A megrendelőlapok közti áthelyezés funkcióval könnyen cserélhetők a tételek a vevők között.

Környezetvédelmi termékdíj, fuvardíj, nyereség számítás.

Áruszállítás telephelyek közt, gyártás, bizományi elszámolás és számos funkció található meg ebben a programmodulban.

Árajánlat készítése megrendelés minta alapján, korábbi szállítólevélhez csatolás funkciók.

Az árfrissítés, illetve átárazás funkció segítségével könnyen aktualizálható egy korábbi megrendelés, figyelembe véve a jelenlegi beszerzési körülményeket.

Visszaigazolás készíthető a megrendelésről, szerkeszthető nyomtatványon.

Zárolások funkcióval a már elkészült megrendelések funkciói blokkolhatók véletlen módosítás kizárása miatt.

Üzletkötők automatikus, vagy manuális hozzárendelése, besorolások, engedmények megadása.

Vevői megrendelések

megrendelés

Nyomtatványok – megrendelés, visszaigazolás

modul_megrend_print2modul_megrend_print

modul_megrend_vigazol

 

Tételek felvétele:

Az árukészlet adatbázisból válaszhatók ki a megrendelt termékek. Ha az adott termékből jelenleg nincs készleten, akkor az előrendelésként fog felkerülni a megrendelőlapra. A későbbiekben, ha a termékből beérkezik a megfelelő, vagy akár rész mennyiség, utólag is végrehajtható a készletkövetés, miután az adott mennyiség az adatbázisban foglalttá válik. A szabad készlet értékét csak a készletkövetéses termékek módosítják.
A termékek mennyisége sosem lehet negatív érték.

  • Szolgáltatás, munkadíj táblázatból

Munkadíjak, szolgáltatások, költségek táblázatból válaszható ki az a tétel, ami a megrendelőlapra fog kerülni. A szolgáltatások és munkadíjak táblázat csoportokat is kezel, így könnyen kikereshető a megfelelő sor.

  • Manuálisan, begépeléssel

Tetszőleges tétel adható hozzá a megrendeléshez, ha olyan tételt kell számlázni, ami sem a raktárkészletben, sem a szolgáltatások között nem szerepel. Megadható a tétel bekerülési ára is, ha egy nem nyilvántartott termék, vagy szolgáltatás számlázásáról van szó, így a nyereség adatok ebben az esetben is követhetők.

  • Bizományi elszámolás

Bizományban lévő termékek felvétele egy összesített bizományosi elszámolási táblázatból.

  • Eszköz bérlés

Bérelhető eszközök, szolgáltatások felvétele. A bérleti idő és díj függvényében történik az ár meghatározása. A bérlési idő lezárása után a beállított paramétereknek megfelelően lesznek a tételek beárazva.

Árukészlet

modul_megrend_cikk

Szolgáltatások, munkadíjak

modul_megrend_szolg

Manuális tétel felvétel

modul_megrend_manu

Előleg számla, előleg megrendelés készítése

Előleg számla esetén azonnal megtörténik a számlakészítés, a megfelelő adatok beállítása után. Számlázás után a megrendelőlapon megjelenik az előleg számla összege negatív értéken, ami a végszámlából levonásra kerül.

Előleg megrendelés készítése esetén első lépésként egy új megrendelőlap készül, ahova a beállításoknak megfelelő előleg sor rögzítésre kerül. Ez a megrendelőlap számlázás előtt még szerkeszthető.
Számlázás után az eredeti megrendelőlapon megjelenik az előleg számla összege negatív értéken, ami a végszámlából levonásra kerül.

A korábbi előlegszámlák lekérdezhetők:

modul_megrend_eloleg

Előleg számla beállítások

modul_megrend_eloszml

Szerkeszthető az előlegről szóló sor szövege, az előleg összege tetszőlegesen megadható, illetve százalék számítással is rögzíthető.

Zárolások

A zárolások lapon a megrendelőlap további szerkesztés, illetve egyéb műveletek elől zárolható, hogy más felhasználók ne tudják azokat végrehajtani.

Zárolás, tiltás fajták

Teljes zárolás, lap törlés, tétel törlés, tétel szerkesztése, új tétel felvétel, átárazás tiltás, előleg készítés, azonos tételek összevonása, számlakészítés, szállítólevél készítés, egyéb készlet csökkentések, bizományi kiadás.

A megrendelőlapok, vagy a megrendelés tételek közti sorrendezés, keresés tetszőleges variációban és kombinációkban végezhető.

A szűrések panel különböző feltételek, vagy azokkal ellentétes szűréseket tesz lehetővé.

Szállítási, házhoz szállítási beállítások és szállítási költség számítás is elérhető.

modul_megrend_szallitas

Export számla, közlemény és sok egyéb hasznos beállítás segíti a munkát.

Gyártás is kezdeményezhető a megrendelésen szereplő tételek összeszerelésével. Ez egy helyi, gyors megoldás, de rendelkezésre áll a komplex gyártás-késztermék modul is.

modul_megrend_gyart

Üzletkötői jutalékok felvétele, számítása. Üzletkötők rendelhetők vevőkhöz, megrendelésekhez, beállítástól függően automatikusan felhasználókhoz kötve is.

Zárolások

modul_megrend_zarol

Szűrések

modul_megrend_szures

Átárazás

modul_megrend_ataraz

Ajánlja másoknak is...
scrolltop

Professzionális számlázási, raktrákészlet kezelő és webes kereskedelmi megoldások

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás...
Az Uniós törvények szerint felhívjuk a figyelmét, hogy ez a weboldal "cookie"-kat, azaz "sütiket" használ. A sütik kis adatcsomagok, melyet az internetes szolgáltatások a böngészőben helyeznek el. Ezek segítségével lehetséges pl. a bejelentkezés, vagy a személyre szabott tartalom megjelenítése. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.